Ennek a tortának van egy saját története. Egy születésnapra terveztük ajándékba vinni, de a készítése előtt sok minden adódott. A piskótát előző este elkészítettem. Már csak a díszítés és a töltés maradt volna vasárnapra a tervezésem szerint, de ez sajnos nem így alakult, ugyanis az egész napom elcsúszott. Az ajándékból is volt még mit ölteni és úgy gondoltam előbb befejezem a goblent és aztán megcsinálom a tortát. Már 00:00 óra volt, mire a tortához tudtam kezdeni. Életemben először kipróbálhattam, hogy milyen éjfélkor sütni és bevallom nem volt rossz élmény. Szerencsére volt segítségem is, aki tartotta bennem az erőt. Most először a tortához nem én készítettem el a krémet hanem a barátom. Már a krém készítés vége felé járt mikor odahívott és azt mondta ez lehet nem lesz jó én megnéztem és mondtam neki, hogy ennek semmi baja nincs. Nagyon örültünk mikor elkészült a torta. Egész délelőtt izgatottak voltunk, hogy mi lesz a vendégek véleménye a tortáról. A barátom egyik nagynénje odajött hozzám és elmondta, hogy nála a banános torta van az első helyen. Ez nagyon jó érzés volt számomra, de tudtam, hogy nem egyedül az én érdemem ez, hanem a barátomé is. Odamentem hozzá, hogy elújságoljam neki a jó írt és a válasza ennyi volt "azért, mert én csináltam". Elnézést kérek a késéssel. Sűrű volt ez a húsvét :) . Köszönöm a türelmeteket.
Hozzávalók (22 cm-es tortához) :
A piskótához :
6 db tojás
120 g cukor
1 csomag sütőpor
50 g sötét,cukrozatlan kakaópor
100 g liszt
A krémhez :
400ml tej
6 közepes méretű banán
100 g cukor
1,5 csomag vaníliás pudingpor
200 g vaj vagy margarin
A díszítéshez :
200 ml habtejszín
50 g étcsokoládé forgács vagy pirított szeletelt mandula
2 db banán
Elkészítés :
A piskótához kettéválasztjuk a tojásokat, a fehérjét kemény habbá verjük a cukorral majd, belekeverjük a sárgáját, végül beleforgatjuk a sütőporral és a kakaóporral elkevert lisztet. A masszát sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük és 160 C-ra előmelegített sütőben készre sütjük 45 perc alatt. Tűpróbával ellenőrizzük. Ha kihűlt a piskóta, akkor vízszintesen három lapba vágjuk.
A krémhez összekeverünk 300 ml tejet, 4 db villával pépesített banánt és a cukrot. Folyamatos keverés mellet felforraljuk majd, besűrítjük a maradék 100 ml tejben elkevert vaníliás pudingporral. Kihűtjük a krémet majd, kihabosítjuk a nagyon puha vajjal vagy margarinnal.
A krémmel úgy töltjük össze a tortalapokat, hogy piskóta krém 1 db karikára vágott banán és ezt a folyamatot még egyszer megismételjük. A maradék krémmel körbekenjük a tortát majd, 1 órára hűtőbe tesszük dermedni.
A tortát körbekenjük a felvert tejszínnel, majd csokoládéforgáccsal (jelen esetben stiftelt mandulával) és banánszeletekkel díszítjük.

A torta valóban fantasztikus ízű volt,olyannyira, hogy az ünnepelt férje nem is evett belőle mert nem jutott neki. Köszönöm szépen. A gobelin azóta a szobámat díszíti. Köszi Gabi.:)
VálaszTörlésSzívesen és legközelebb, majd az ünnepelt férjének is jut. 😊
VálaszTörlés